2014. október. 17. 12:34 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 17. 12:31 Világ

Mégsem ebolás a madridi gépen utazó férfi

Negatív a lelete annak az ebola gyanújával kórházba szállított nigériai férfinak, aki az Air France Párizsból induló járatán csütörtökön érkezett Madridba és még a fedélzeten lázra és hidegrázásra panaszkodott - közölték pénteken spanyol kormányzati források.

A madridi gépen utazó férfi panaszai miatt a francia légitársaság gépét leszállás után teljesen elkülönítették a madridi nemzetközi repülőtéren és az ebolagyanús beteget rendkívüli biztonsági körülmények között a fővárosi III. Károly Klinikára szállították. Az ebolát kiszűrő vizsgálatot 72 órán belül még egyszer elvégzik a betegen.

Kizárták a vírussal való fertőzöttség gyanúját annál a férfinál is, aki ugyanabban a mentőautóban utazott, mint amellyel kórházba szállítottak egy ebolás spanyol ápolónőt. A férfi csütörtökön azután került orvosi felügyelet alá, hogy belázasodott. Az ápolónő, Teresa Romero az első olyan beteg, aki Nyugat-Afrikán kívül kapta el a vérzéses lázzal járó betegséget. Romero azután fertőződött meg, hogy két ebolás papot ápolt, akik később belehaltak a betegségbe. 

Csütörtökön Madridban négy ember került kórházba ebola gyanúja miatt, két beteg esetében viszont még nem zárták ki a halálos vírussal való fertőzöttséget.

Egy spanyol védelmi minisztériumi forrás csütörtökön közölte: az Egyesült Államok, amely 4 ezer katonát szándékozik küldeni a nyugat-afrikai térségbe a halálos betegség megfékezése céljából, terve végrehajtásához engedélyt kért Madridtól a spanyolországi amerikai katonai bázisok használatára. Madrid döntése pénteken, Pedro Morenes spanyol és Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter washingtoni találkozóján kerül nyilvánosságra.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.