2014. október. 10. 18:17 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 10. 18:16 Világ

Felköszöntötte Putyint, ezért válthatták le a Donyeck megyei kormányzót

Porosenko a Donyeck megyei Kramatorszk városban járva megköszönte Tarutának eddigi munkáját, majd bemutatta utódját a kormányzói poszton: Olekszandr Kihtenko hadseregtábornokot. A milliomos üzletember azzal adhatott okot a leváltására, hogy felköszöntötte Vlagyimir Putyin orosz elnököt születésnapján.

Petro Porosenko ukrán elnök menesztette hivatalából a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Donyeck megye kormányzóját, Szerhij Tarutát. Szvjatoszlav Ceholko, az államfő sajtótitkára pénteken azt közölte, hogy Porosenko a Donyeck megyei Kramatorszk városban járva megköszönte Tarutának eddigi munkáját, majd bemutatta utódját a kormányzói poszton: Olekszandr Kihtenko hadseregtábornokot. 

Az UNIAN ukrán hírügynökség értesülései szerint Taruta (aki gazdag üzletember, milliomos, s a térségből származik) azzal adhatott okot a leváltására, hogy felköszöntötte Vlagyimir Putyin orosz elnököt születésnapján. Az orosz államfő a héten töltötte be 62. életévét.Taruta egyébként szeptemberben élesen bírálta Porosenko békekezdeményezéseit, például azt, hogy az államfő különleges státust adna az oroszpárti lázadó régióknak.

Szerhij Taruta a Donbassz Ipari Szövetség vállatcsoport társtulajdonosa. Olekszandr Turcsinov korábbi ideiglenes államfő nevezte ki őt a Donyeck megyei kormányzói posztra március 2-án.

Olekszandr Kihtenko 1974-től szolgált a szovjet fegyveres erőknél. 2001-től különböző vezető beosztásokat töltött be az ukrán belügyi egységeknél. 2005 februárjától az ukrán belügyi erők parancsnoka lett. Tisztéről 2010 áprilisában Viktor Janukovics akkori államfő váltotta le.

Hadseregtábornokká 2008-ban léptette elő Viktor Juscsenko volt elnök.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.