Újabb ellenséget kapott a levegőből az Iszlám Állam
A nemzetközi koalíció tagjaként a holland légierő F-16-os harci gépei is légitámadást kezdtek kedden az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen - jelentette be a hágai védelmi minisztérium, lehetségesnek tartva, hogy a légicsapások máris veszteséget okoztak a dzsihadisták soraiban.
"Ma délelőtt először használta fegyvereit két holland F-16-os Irakban az IÁ terrorista szervezet ellen. Három légicsapást hajtottak végre az IÁ több felfegyverzett járműve ellen, amelyek előzőleg kurd harcosokat támadtak az ország északi részén" - olvasható a minisztériumi közleményben.
A holland kormány tájékoztatott arról, hogy az Irakba küldött vadászgépek nemcsak az IÁ állásai és parancsnokságai elleni támadásokra alkalmasak, hanem katonai eszközök, például tankok tönkretételére is.
A hollandok hat harci repülőgéppel vesznek részt az IÁ ellen felállított nemzetközi koalícióban. Az első repüléseket vasárnap hajtották végre, de akkor még nem vetettek be fegyvert. Feladatuk a terrorszervezet állásainak támadása és a kurd, illetve iraki szárazföldi csapatok támogatása a levegőből. Hollandia az IÁ elleni szíriai hadműveletekben azonban nem vesz részt.
A holland kormány szeptember 24-én határozott arról, hogy csatlakozik az IÁ elleni nemzetközi koalícióhoz, amelyet az Egyesült Államok ösztönzésére hoztak létre.
