2014. október. 05. 21:43 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 05. 21:41 Világ

Nyugat-afrikai? Akkor biztos ebolás

Társadalmi megítélésük romlásától tartanak az Egyesült Államokban élő nyugat-afrikai bevándorlók az Ebola-vírus Texas államban való néhány nappal ezelőtti megjelenése miatt - olvasható a Reuters brit hírügynökség vasárnapi jelentésében.

"Itt néhányan a betegség hordozóiként tekintenek ránk, ez pedig egyszerűen igazságtalan" - mondta egy libériai származású férfi, aki attól tart, hogy a Libériából érkezett, Ebola-fertőzött férfi híre kedvezőtlen hatással lesz a nyugat-afrikai bevándorlók megítélésére.

Több érintett szerint a problémát az is súlyosbítja, hogy az Egyesült Államokban sokan csak meglehetősen felszínesen ismerik Afrika földrajzát, számos amerikai nem tud például különbséget tenni a nyugat-afrikai Libéria és a kontinens északi részén fekvő Líbia között.

Sok, Texas államban élő afrikai bevándorló arról számolt be, hogy a betegség dallasi diagnosztizálása óta a korábbiakhoz képest kevesebben ráznak velük kezet és egyre gyakoribbak az utcán a gyanakvó pillantások. Egy szomáliai férfi elmondta, hogy sokan annak ellenére is furcsán néznek rá, hogy ő Kelet-Afrikából érkezett Amerikába. "Szomáliában nincs Ebola, az Afrika másik oldalán van" - fakadt ki a 27 éves bevándorló. Egy etióp fiatalember pedig elmesélte, hogy munka közben pár ember odament hozzá az utcán és azt mondták neki, hogy vonuljon karanténba.

A libériai állampolgárságú Thomas Eric Duncan volt az, akit elsőként diagnosztizáltak Ebolával az Egyesült Államokban. Az eset óta több amerikai politikus arra sürgette Barack Obama elnököt, hogy rendeljenek el utazási tilalmat a járvány által leginkább érintett országokkal - Guineával, Libériával és Sierra Leonéval - szemben.

Egészségügyi szakértők szerint mindazonáltal rendkívül kicsi a valószínűsége egy járvány kialakulásának egy gazdag és fejlett országban.

A 2010-es népszámlálási adatok szerint közel kétmillió szubszaharai származású ember él az Egyesült Államokban.

Hivatalos adatok szerint eddig több mint 3400 haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A WHO azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval magasabb lehet. A vírus eddig több mint 7200 embert betegített meg.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.