2014. szeptember. 10. 12:50 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 10. 14:10 Világ

Kétszáz ukrán katona halt meg az ilovajszki katlanban

Legalább kétszáz ukrán katona esett el a Donyeck melletti Ilovajszknál, ahol tőrbe csalták őket a szakadárok.

Az ukrán fegyveres erők és az önkéntes alakulatok legalább kétszáz tagja esett el a Donyeck melletti ilovajszki "katlanban" – közölte újságírókkal szerdán Kijevben Vitalij Jarema ukrán főügyész. Eddig ez az első hivatalos bejelentés, amely száz fölé emeli az ilovajszki áldozatok számát.

Korábban Borisz Filatov, a dnyipropetrovszki megyei adminisztráció helyettes vezetője a Facebookon keresztül azt közölte, hogy száznál kevesebben estek el a kelet-ukrajnai városnál. Közben viszont a szomszédos megyében lévő Zaporizzsjából olyan hírek érkeztek, hogy teljesen megteltek a város halottasházai a Donyeck melletti Ilovajszknál folyó harcokban elesett ukrán katonák holttesteivel. A városnál harcoló önkéntes alakulatok tagjai becsléseikben csaknem 1200-ra tették halottak számát.

A Donyeckhez vezető útnál fekvő, stratégiai fontosságú település fölötti ellenőrzésért augusztus 18-án törtek ki súlyos harcok a Kijev által terrorellenesnek nevezett kormányerők és az – ukrán források szerint – orosz csapatok által megtámogatott Moszkva-barát szeparatisták között. A terrorellenes erők tagjai ostromgyűrűbe kerültek.

Augusztus 29-én Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította a kelet-ukrajnai szakadárokat, hogy "nyissanak humanitárius folyosót", amelyen át az ukrán katonák sértetlenül visszavonulhatnak Ilovajszktól. Augusztus 30-án az ukrán fegyveres erők tagjai elindultak a kijelölt folyosón, de a tüzet nyitottak rájuk. 

Az önkéntes alakulatok vezetői – köztük Szemen Szemencsenko, a Donbasz zászlóalj népszerű parancsnoka – nyilvánosan a terrorellenes hadművelet vezetését tették felelőssé az ilovajszki tragédiáért, amely az eddigi legsúlyosabb harctéri kudarca az ukrán fegyveres erőknek Kelet-Ukrajnában. Jarema múlt csütörtökön jelentette be, hogy az ukrán államfő utasítására a főügyészség vizsgálja, helyes döntéseket hozott-e a védelmi minisztérium és a vezérkar az ilovajszki harcok idején.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.