2014. szeptember. 09. 18:41 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 09. 19:23 Világ

Lemondott a lengyel kormányfő, de ez nem meglepő

Az előzetes várakozásoknak megfelelően benyújtotta lemondását kedden Donald Tusk lengyel miniszterelnök, akit az Európai Unió augusztus 30-i rendkívüli csúcstalálkozóján az Európai Tanács elnökévé választottak.

Tusk a lengyel nemzetbiztonsági tanács ülése után újságíróknak azt mondta, hogy elküldte lemondását Bronislaw Komorowski államfőnek.

Korábbi közlések szerint Komorowski csütörtökön jelenti be, hogy elfogadja a miniszterelnök lemondását, és várhatóan ugyanaznap bízza meg kormányalakítással a kormányfő hivatali utódját, aki minden valószínűség szerint Ewa Kopacz, a szejm elnöke, a kormánykoalíció jelöltje lesz.

Donald Tusk csaknem hét évig, 2007 novembere óta állt a jobbközép liberális Polgári Platform és a Lengyel Parasztpárt alkotta kormánykoalíció élén. 2007 őszén előre hozott választásokon vitte győzelemre pártját, amely a 2011-es választásokon ismét győzni tudott, és kisebb koalíciós partnerével újra kormányt alakíthatott.

Tusk népszerűségének emelkedése időszakában köszön le. Amint a Rzeczpospolita című napilapban kedden közzétett felmérés mutatja: tevékenységét a lengyelek 39 százaléka értékeli jónak, 55 százalékuk pedig rossznak. Ez azt jelenti, hogy 14 százalékkal nőtt a róla kedvezően vélekedők aránya a június végén, a lehallgatási botrány tetőfokán regisztrált népszerűségi mutatókhoz képest.

A növekvő támogatottság megfigyelők szerint összefügg Tusknak az Európai Tanács elnökévé történt megválasztásával. A felmérés szerint Ewa Kopacz népszerűsége 10 százalékkal elmarad a leköszönő kormányfőétől.     

Az új lengyel kormány összetétele legkésőbb szeptember 25-én válik ismertté. Tusk december 1-jén foglalja el brüsszeli hivatalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?