2014. június. 18. 11:45 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 18. 11:48 Világ

Külügyminisztérium: jobb most elkerülni Kenya egyes részeit

A napokban történt terroristatámadások miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kenya bizonyos részeit a nem javasolt utazási célországok és térségek közé sorolta.

A konzuli szolgálat honlapján szerdán közzétett figyelmeztetésben emlékeztettek, hogy vasárnap és hétfőn a Lamu üdülőszigethez közeli két településen ártatlanokat ölt meg az al-Shabaab szomáliai iszlamista szervezet. Az áldozatok száma meghaladja a hetvenet, ötven embert még keresnek. A terroristák túszul ejtettek tizenkét nőt.

Ez a merényletsorozat a 2013. szeptemberi Westgate bevásárlóközpont elleni támadás óta a legsúlyosabb ilyen akció Kenyában – közölték.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium ezért a kenyai partszakaszt, az ország szudáni, etiópiai és szomáliai határvidékét - Nairobi nyomornegyedeihez hasonlóan - a nem javasolt utazási célországok, térségek közé sorolta.

A konzuli szolgálat azt kéri a magyar állampolgároktól, hogy kerüljék el a kenyai tengerpartot, és ha nem muszáj, ne utazzanak Mombasába.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy Kenyában a távolsági buszok nem biztonságosak. Május elején az al-Shabaab négy távolsági buszt robbantott fel, kettőt Mombasában, kettőt pedig Nairobiban.

Kenyában a legveszélyesebb terület Nairobi, a nyomornegyedek, Mombasa és a tengerpart. Az Indiai-óceán partvidékén, Kwale és Kilifi környékén a Dianiba vezető kompnál is ajánlott az elővigyázatosság.

A konzuli szolgálat arra is kéri a Kenyába utazó magyarokat, hogy kerüljék el az éjszakai szórakozóhelyeket, a nagy bevásárlóközpontokat és a nagyobb szállodákat, ezek terrortámadás célpontjai lehetnek ugyanis.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.