2014. június. 06. 14:04 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 06. 14:03 Világ

Videó: Karddal estek egymásnak az indiai Aranytemplomban

Tucatnyian megsebesültek pénteken az India északnyugati részén fekvő Amritszár város Aranytemplomában, ahol a szikh felekezet legfőbb szentélye elleni támadás 30. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen heves szóváltás, majd verekedés tört ki két szikh csoport között.

A résztvevők arról emlékeztek meg, hogy három évtizeddel ezelőtt, 1984. június 5-én indiai katonák megrohamozták az Aranytemplomot, amelyben szakadár szikhek barikádozták el magukat, s az összecsapásban mintegy ezer ember halt meg. Négy hónappal később Indira Gandhi miniszterelnököt saját szikh testőrei meggyilkolták. A merénylet miatt heves megmozdulások törtek ki India-szerte, legalább háromezren meghaltak. Szikhek tízezrei menekültek el az országból.

A pénteken történtekről egy rendőrtiszt elmondta, hogy több száz szikh gyűlt össze az Aranytemplomban szervezett megemlékezésen. Az egyik csoport vezetője beszédet kívánt mondani, de a másik csoport ezt ellenezte, s a vita erőszakba torkollott. Más források szerint az egyik csoport vezetője megpróbálta magához ragadni a mikrofont. Tizenkét sérültet szállítottak a helyi kórházba. 

Az esetről készült videofelvételeken látható, amint a két szikh csoport tagjai - kék és sáfránysárga turbánosok - kardokkal és botokkal hadonászva üldözték egymást a szenthely márványlépcsőin. Az összetűzésnek a kivezényelt rendőrök vetettek véget.

India vezető szikh pártjának, a radikális Siromani Akali Dalnak az egyik szóvivője újságírók előtt úgy fogalmazott, hogy ismét megszentségtelenítették az Aranytemplomot. Előző nap, csütörtökön, a katonai támadás évfordulóján számos radikális csoport tartott megemlékező menetet Amritszár utcáin, támogatásáról biztosítva "1984 mártírjait".

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.