2014. május. 26. 21:15 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 26. 21:16 Világ

Mesterházy frakcióvezető maradna, júliusban lehet új MSZP-elnökség

Július közepére lehet új elnöksége az MSZP-nek, ha a választmány elfogadja a jelenlegi vezetők lemondását – mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A pártelnök szerint 45 napos tisztújításnak néznek elébe, ha a párt választmánya elfogadja az elnökség lemondását. Az esetleges vezetőségváltást ezért az önkormányzati választások előtt komolyan mérlegelni kell – mondta a műsorban.

"Nekünk a legbonyolultabb az alapszabályunk a többi párt között, ezért én azon is elgondolkodnék, hogy érdemes rajta változtatni" – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy nem akar lemondani a parlamenti frakcióvezetői posztjáról, mert "az egy másik terepe a politizálásnak".

Hozzátette: a választmányi ülésen mérlegelniük kell azt is, milyen ütemben, és hogyan hajtják végre az esetleges újításokat a pártban, és erről "élénk" politikai vitára számít.  

A szocialista párt európai parlamenti választási szereplésével kapcsolatban úgy vélte: a legfőbb probléma az lehetett, hogy nem sikerült mozgósítani az április 6-ai országgyűlési választás után a támogatóikat, aminek az is lehet az oka, hogy az MSZP szavazói "nagyon csalódottak voltak", illetve nem érezték a mostani esemény súlyát.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.