2014. május. 15. 11:46 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 15. 14:22 Világ

Magyar ügyekben döntött az Európai Bíróság

Egy vidékfejlesztési támogatással, valamint egy áfa-fizetési kötelezettséggel kapcsolatos magyar vonatkozású ügyben hirdetett csütörtökön ítéletet a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.

Az Európai Bíróság ítéletet hozott a Szatmári Malom ügyében, melynek értelmében a malomüzem általános teljesítményét javító, régi malmok bezárásával és egy új malom kapacitásbővítés nélkül történő létrehozásával járó beruházás részesülhet uniós vidékfejlesztési támogatásban.

A jogi probléma ott keletkezett, hogy a Szatmári Malom Kft. három malomüzeme bezárását és azok kapacitásának összevonásával Veszprém-Kádártán egy új malom felépítését tervezte, amihez vidékfejlesztési támogatást kívánt igénybe venni. A magyar hatóságok azonban a kérelmet elutasították, mert álláspontjuk szerint az új megvalósítási helyen új beruházási tevékenység ezen a jogcímen nem támogatható, kizárólag a meglévő malmok korszerűsítésére lenne igényelhető támogatás. A vállalkozás bírósági úton támadta meg a hatósági határozatot.

Ítéletében az uniós igazságszolgáltatási fórum megállapította: az, amikor egy vagy több malomüzemet bezárnak annak érdekében, hogy helyükbe a meglévő kapacitás bővítése nélkül új malomüzem lépjen, a már meglévő malmok korszerűsítéséhez hasonló helyzetnek tekinthető. Ennélfogva a vállalkozás nem zárható ki a vidékfejlesztési támogatásból.

Áfa-fizetési kötelezettség

Másik ítéletében a bíróság pontosította a meghiúsult kereskedelmi ügyletek esetén az eladót terhelő áfa-fizetési kötelezettség tartalmát. Az úgynevezett Almos ügyben kimondta: a hozzáadottérték-adóról szóló uniós irányelv értelmében elállás, a teljesítés meghiúsulása, teljes vagy részleges nemfizetés, illetve az értékesítés bekövetkezte utáni árengedmény esetén az eladó által fizetendő adó alapját megfelelő mértékben csökkenteni kell. Az irányelv ugyanakkor megengedi, hogy a tagállamok teljes vagy részleges nemfizetés esetén eltérjenek ettől a szabálytól.

Az ügyben a jogvita háttere az volt, hogy egy mezőgazdasági termékek kereskedelmével foglalkozó vállalkozás egy biodízelt előállító cégnek repcét adott el, amelyet a vevőnek le is szállított, a vevő azonban nem fizette ki a repce vételárát, ami miatt a felek között létrejött adásvételi szerződést felbontották, így a repce tulajdonosa az agárkereskedelmi vállalkozás maradt.

Az eladónak a termékértékesítéssel áfa-fizetési kötelezettsége keletkezett, azonban a tranzakció meghiúsulása miatt adó-visszaigényléssel élt, mivel az áfát a nemfizetés miatt nem tudta áthárítani a vevőre. Az adóhatóság szerint azonban az áfa-fizetési kötelezettség fennáll, mivel a termékértékesítés megvalósult, és az adásvételi szerződés felbontása az eredeti tranzakciótól független, új ügyletnek minősül. 

Az Európai Bíróság megállapította: nemfizetés esetén az uniós irányelv lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy eltekintsenek az adóalap csökkentésétől, ugyanis a vevő továbbra is kötelezhető lehet a tartozás megfizetésére, vagyis az adóalany hozzájuthat a vételárhoz. Ugyanakkor az egyéb eseteket – az elállást, a teljesítés meghiúsulását, illetve az értékesítés bekövetkezte utáni árengedményt – illetően a magyar szabályozásnak figyelembe kell vennie azt, ha az adóalany az ellenértéket részben vagy egészben nem kapja meg. Ennek vizsgálata az ügyben eljáró nemzeti bíróság feladata.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.