2014. május. 08. 08:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 08. 08:08 Világ

Kompbaleset: letartóztatták a dél-koreai komptársaság igazgatóját

Letartóztatták csütörtökön annak a dél-koreai komptársaságnak a vezérigazgatóját, amelynek tulajdonában volt a több mint három hete elsüllyedt komp. A katasztrófának mintegy 300 halálos, illetve eltűnt áldozata van.

Többféle címen - köztük gondatlanságból elkövetett emberölés és a tengeri jogok megsértése - rövid időn belül vádat is emelnek a Chonghaejin Marine nevű társaság vezetője, Kim Han Szik ellen - közölte egy ügyész.

A gyanú szerint a vezérigazgató tudta, hogy a komp túl van terhelve. Szakértők szerint feltehetőleg a túlsúly volt a baleset egyik fő oka.

Korábban már letartóztatták a komphajó kapitányát, a legénység azon 14 tagját, aki túlélte a katasztrófát, valamint a komptársaság négy középvezetőjét.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.