Világ MTI 2014. március. 13. 09:01

Eltűnt gép: mégsem a repülő roncsait találták meg a kínai műholdak

Vietnam jelezte, hogy a kínai műholdak által szerdán jelzett területen nem találtak roncsokat. Amerikai szakértők gyanúja szerint a gép még négy órán át repült, miután elveszítette kapcsolatát a földi irányítókkal.

Kínai hivatalos vélemény szerint nem a szombaton eltűnt malajziai utasszállító repülőgép roncsai azok az úszó tárgyak a Dél-kínai-tengeren, amelyeket műholdfelvételeken észleltek Vietnam déli csücske közelében. A kínai polgári repülési hatóság szóvivője a dpa hírügynökségnek adott csütörtöki nyilatkozatában nem részletezve, hogyan jutottak erre a következtetésre.

Vietnam azt jelezte csütörtökön, hogy a szóban forgó övezetben nem találtak roncsokat, amelyek a kínai műholdfelvételek szerint a Malaysia Airlines Boeing 777-es gépének darabjai lehettek.

"Ma reggel két AN-26-os gépet küldtünk a Con Dao-szigethez közeli tengeri zónába, ahol egy kínai műhold három gyanús tárgyat észlelt. Visszatértek, eddig semmit sem találtak" – közölte az AFP hírügynökséggel Dinh Viet Thang, a vietnami polgári repülési hatóság igazgatóhelyettese.

Hasonlóképpen nyilatkozott a malajziai polgári repülés vezetője is, miután több maláj gép átvizsgálta a környéket. "Odamentünk, nincs ott semmi" – mondta Azharuddin Abdul Rahman újságíróknak Kuala Lumpurban.

A The Wall Street Journal című amerikai lap közben azt írta csütörtöki számában, hogy amerikai szakértők gyanúja szerint a gép még négy órán át repült, miután elveszítette kapcsolatát a földi irányítókkal. Kiadott jelentésük ezt a hajtóművek adataira alapozza, amelyek automatikusan letöltődnek a földi irányító központnak a rutinszerű karbantartási programok részeként.

A jelentés kérdéseket vet fel azt illetően, miért repült volna a gép kapcsolat nélkül, és egyáltalán irányította-e valaki az adott időben. Amerikai terrorelhárítási tisztségviselők azt is találgatják, nem kapcsolta-e ki az egyik pilóta vagy másvalaki szándékosan a transzpondert (válaszjeladó készüléket), hogy a gép hollétét ne tudják észlelni, és eltéríthető legyen.

Hirdetés