2014. március. 09. 11:41 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 09. 11:40 Világ

Újabb országban lett terrorszervezet a Muzulmán Testvériség

Az Egyesült Arab Emírségek – néhány nappal Szaúd-Arábia hasonló döntését követően - terrorszervezetté nyilvánította a Muzulmán Testvériséget.

A Perzsa-(Arab-)öböl menti, Nyugat-barát Egyesült Arab Emírségek külügyminisztériuma szombaton a WAM hírügynökség útján bejelentette: szorosan együttműködik Szaúd-Arábiával a terrorista csoportok leküzdésében, s felszámolják az anyagi és erkölcsi támogatás minden formáját. Szaúd-Arábia pénteken minősítette terrorszervezetté a  muszlim szervezetet, és bejelentette, hogy terrorista csoportnak tekint két, Szíriában harcoló szélsőséges dzsihádista csoportot is: az Iraki és Levantei Iszlám Államot (ILIÁ) és az an-Núszra Front nevű lázadócsoportot.

A kairói kormány tavaly decemberben nyilvánította terrorszervezetnek a testvériséget, az ország legbefolyásosabb iszlamista szervezetét, felelőssé téve az Egyiptomban elszaporodott erőszakos cselekményekért. A szervezetet Egyiptomban már 2013 szeptemberében betiltotta egy kairói bíróság azzal a váddal, hogy fegyveres iszlamistákat képez ki és finanszíroz a Sínai-félszigeten.

A tavaly júliusban megbuktatott  Mohamed Murszi egyiptomi elnököt támogató mozgalomnak gyakorlatilag a teljes vezetősége és több ezer aktivistája börtönben van, az ellenük folyó perekben tüntetők megölésével, hazaárulással és terrorizmussal vádolják őket.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.