2014. március. 07. 12:44 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 07. 12:40 Világ

Magyar prefektusa lehet Brassó és Maros megyének

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányra lépése eredményeként magyar prefektusa lesz Brassó és Maros megyének - erősítette meg pénteken a romániai sajtó értesüléseit Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

"A tárgyalások még folyamatban vannak, de a legnagyobb bizonyossággal állítható, hogy Maros és Brassó megyében lesz magyar prefektus. Meg tudom erősíteni, hogy erről a két megyéről van már egyezség" - jelentette ki az MTI-nek Kovács Péter.

A gandul.info portál, majd több romániai napilap is kormányközeli forrásokra hivatkozva közölte, hogy az RMDSZ három prefektusi és öt alprefektusi tisztséget kap a koalíciós osztozkodás során. A Gandul tudni vélte, hogy Hargita megyében is az RMDSZ által javasolt személy lehet a kormány képviselője, és a szövetségnek Bihar, Szilágy, Szatmár, Kolozs és Temes vagy Hunyad megyében lesznek alprefektusai.

Kovács Péter elmondta, hogy az RMDSZ azokban a megyékben kért alprefektusi tisztségeket, ahol meghatározó a magyar közösség aránya. A főtitkár három partiumi megyét, (Bihar, Szatmár és Szilágy), valamint azokat a székelyföldi megyéket említette, ahol nem sikerül prefektusi tisztséget szerezni. Kovács Péter hangsúlyozta, hogy csakis erdélyi megyékről tárgyal az RMDSZ. Ezt azért tartotta fontosnak, mert a korábbi kormányok idején előfordult, hogy az RMDSZ-nek a Kárpátokon kívüli régiókban is adtak prefektusi tisztséget.

Kovács Péter azt is elmondta, hogy az RMDSZ illetékes megyei szervezetei tesznek javaslatot a prefektusok és alprefektusok személyére vonatkozóan. A kormány megyei képviselői a miniszterelnök kinevezésével kerülnek a tisztségbe.

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, Maros megyében az tette könnyebbé a prefektusi tisztség megszerzését, hogy Corneliu Grosu jelenlegi prefektus a hónap végén nyugdíjba vonul. Ott április elsejétől léphet hivatalába a magyar prefektus.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.