Fellázadtak a rabok az egyetlen görög börtönkórházban
Éhségsztrájkkal tiltakoznak sanyarú körülményeik ellen Görögország egyetlen börtönkórházának rabjai. Gyógyszereiket sem hajlandóak bevenni.
Az Athén nyugati részén lévő, hatvan beteg ellátására tervezett koridalószi börtönkórházban több mint kétszázan fekszenek – mondta a kórház személyzete hétfőn. Sok páciens HIV-fertőzött, mások például tuberkulózisban, hepatitiszben szenvednek.
A tiltakozás egyik részvevője a világháló több közösségi portálján arról számolt be, hogy múlt héten 178 fogvatartott megtagadta, hogy megegye a börtönkosztot, a tiltakozók között lévő HIV-fertőzöttek pedig nem hajlandók bevenni gyógyszereiket sem, így próbálva felhívni a figyelmet az áldatlan állapotokra.
Az internetre fotók is felkerültek a kórházi életről, földön alvó betegekről, felmosórúddal sínbe tett törött kezekről. A fényképeket feltöltő állítása szerint a felvételek múlt héten készültek. A börtön őrségének vezetője, Szpírosz Karakicosz megerősítette, hogy a képek hűen tükrözik a jelenlegi állapotokat.
A koridalószi kórház az egyetlen intézmény az országban rabok gyógykezelésére. Az utóbbi időben drámaian emelkedett itt a HIV-fertőzöttek száma, akik most 140-150-en vannak.