2014. február. 24. 05:13 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 24. 09:20 Világ

110 évesen elhunyt a legidősebb holokauszttúlélő

Száztíz éves korában elhunyt vasárnap Londonban a legidősebbnek ismert holokauszttúlélő, Alice Herz-Sommer – jelentette be családjának egyik tagja.

Herz-Sommer már végzett zongoraművész volt Prágában, amikor férjével és fiával együtt 1943-ban a terezini náci koncentrációs táborba vitték. A táborban a foglyoknak megengedték, hogy koncerteket rendezzenek, amelyeken Herz-Sommer is gyakran játszott. A zene és a fia tartotta benne az életet.
Becslések szerint 140 ezer zsidó tartottak fogva a terezini koncentrációs táborban, közülük 33 ezer 430 ott halt meg. Körülbelül 88 ezret azután átszállítottak az auschwitzi és más haláltáborokba, ahol legtöbbjüket megölték. Herz-Sommer és fia közte volt annak a kevesebb mint 20 ezernek, aki még élt, amikor a tábort a szovjet hadsereg 1945 májusában felszabadította.
Benevezték a márciusban tartandó Academy Awards legjobb rövid dokumentumfilm kategóriájába a róla nemrég készült filmet.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.