Megtalálták az egyik eltűnt búvár holttestét Balinál
Vélhetően egy négy nappal ezelőtt eltűnt japán búvár holttestét találták meg a hatóságok az indonéziai Bali szigetének partjainál kedden.
A Serangan település közelében a vízen lebegő, búvárruhát viselő holttestre a helyiek hívták fel a hatóságok figyelmét. A holttestet még nem azonosították, de a bali kutató-mentő szolgálat vezetője szerint az elhunyt minden bizonnyal az egyik eltűnt japán búvár.
A hét japán nő - öt búvár és két oktató - múlt pénteken merülés közben tűnt el a Bali délkeleti partjaitól mintegy 20 kilométerre fekvő Nusa Penida szigetnél. Miután - heves esőben - a harmadik merülésük után nem jöttek fel a felszínre, bérelt hajójuk kapitánya riasztotta a rendőrséget. A 27 és 59 év közötti nők mindegyike tapasztalt búvár, mindannyian legalább ötven búvártúrán voltak túl.
Hétfőn a hatóságok a helyi halászok segítségével megtalálták és kimentették a búvárcsoport öt tagját, akik két zátonyon húzták meg magukat, mintegy 30 kilométerre attól a helytől, ahol három nappal korábban merültek. Ők már jól vannak, s bár kiszáradtak, kihűltek és bőrük leégett, komolyabb bajuk nem esett.
A csoport fennmaradó egy tagját továbbra is keresik.