2014. január. 21. 19:11 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 21. 19:14 Világ

Áram a vasfüggönyben: a cseh szarvasok nem felejtenek

Évekkel a rendszerváltás után is tiszteletben tartják az egykori vasfüggönyt a cseh-német határon fekvő Sumava hegységben élő szarvasok - állapították meg a cseh szakértők és természetvédők.

A Sumava cseh, illetve német oldalán élő szarvasok tucatjait a természetvédők 2005 és 2011 között elektromos nyakörvvel látták el, amely folyamatosan regisztrálta az állatok mozgását.

Az adatok összegzéséből és kiértékeléséből kiderült, a cseh szarvasok vándorlásaikban még ma is csak a legritkább esetben lépik át azt a határt, amely egykoron villanyáramos drótkerítéssel választotta el egymástól a szocialista Csehszlovákiát a kapitalista Nyugat-Németországról. Miután a drótkerítés csehszlovák területen volt, a német szarvasok akárcsak valamikor, most is átjárnak legelni a szomszédokhoz.

A volt vasfüggönynél tovább keletre azonban ezek is csak ritkán kóborolnak el. "A szarvasok hűsége egykori területükhöz azzal magyarázható, hogy a gidák életük első évet anyjukkal töltik, a tőle tanulják meg, mit, s hogyan kell csinálni, illetve milyen területen lehet kóborolni. Ezt azután többnyire egész életükben betartják" - magyarázta az állatok viselkedését Pavel Sustr állatorvos, a projekt vezetője. 

A tudósok megállapították, hogy a szarvasok döntő része megmarad korábbi területein, és csak egy része kóborol el más vidékekre. A Sumava hegység jelentős része a határ mindkét oldalán természetvédelmi övezet. A nyári időszakban a térségben mintegy 1800 szarvas él. Miután nincs semmilyen ellenségük, a szarvasok túlszaporodását vadászattal korlátozzák.

A többéves megfigyelés eredményeit rövidesen egy könyvben is összefoglalják a cseh tudósok.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.