2014. január. 09. 21:56 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 09. 21:52 Világ

Szeméttel pakolják meg elégése előtt a Cygnus teherűrhajót

Útnak indították a Nemzetközi Űrállomás felé csütörtökön az amerikai Orbital Sciences első éles bevetést teljesítő teherűrhajóját.

A Cygnus nevű jármű Virginia állam Wallops szigetéről emelkedett a magasba egy Antares típusú rakétával. A körülbelül 1360 kilogrammos rakományban felszerelés, kísérleti anyagok, egy oktatási programban szereplő hangyák, élelem, sőt karácsonyi ajándékok is vannak a hat űrhajósnak.

A Cygnust eredetileg decemberben akarták fellőni, de háromszor is el kellett halasztani az útját, legutóbb egy napvihar miatt, amely esetleg letéríthette volna a pályájáról. A teherűrhajó a tervek szerint vasárnap köt ki az űrállomáson.

Az amerikai űrkutatási hivatal 1,9 milliárd dollárt fizet az Orbital Sciencesnek azért, hogy utánpótlást szállítson legalább nyolc alkalommal 2016-ig. Hasonló szerződést kötöttek a SpaceX céggel is, ezért az amerikaiak már nem szorulnak az orosz űrhajókra.

A teherűrhajóba a kirakodás után hulladékot tesznek, amely visszatéréskor a járművel együtt elég a légkörbe érve.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.