2013. december. 12. 17:27 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 12. 17:24 Világ

Örülhetnek az azonos nemű párok Horvátoszágban

Olyan törvénytervezetet fogadott el a horvát kormány csütörtökön, amely lehetővé teszi az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát. Több szempontból a házastársakéival azonos jogokat biztosítanának a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű pároknak, így például az öröklésnél és a társadalombiztosítási jogosultságoknál. A házasság intézményét azonban továbbra is a különnemű pároknak tartaná fenn a horvát jog.

Az élettársak nem fogadhatnak közösen örökbe gyermekeket. Ugyanakkor a törvény lehetőséget nyújt arra, hogy gyermekjóléti okokból az egyik élettárs megkapja a gyámságot a pár másik tagjának gyermeke vagy gyermekei felett.

A törvényt nagyjából két héttel azután terjesztette elő a kormány, hogy a horvátok egy népszavazáson elutasították az azonos neműek közötti házasság engedélyezését. A népszavazás alapján az alkotmányban is rögzítik, hogy a házasság egy férfi és egy nő közötti életközösség.

"A törvényjavaslat kísérlet egy demokratikus kompromisszumra két világnézet között" – fogalmazott Arsen Bauk közigazgatási miniszter.

A törvényt még a parlamentnek is meg kell szavaznia.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.