2013. december. 11. 19:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 11. 19:02 Világ

Berlin nem adna pénzt Ukrajnának az EU-szerződésért cserébe

A német kormány elutasítja az ukrán vezetés felvetését, miszerint egy 20 milliárd eurós uniós hiteléért cserébe Kijev aláírná az EU-val tervezett társulási és szabadkereskedelmi szerződést.

Úgy tűnik, a kijevi vezetés a javaslattal el akarja terelni a figyelmet arról, hogy kizárólag az ukrán kormány a felelős a jelenlegi politikai helyzet kialakulásáért - mondta Georg Streiter helyettes kormányszóvivő szerdai berlini tájékoztatóján.   

Az Európai Unió ajánlata a szerződés megkötésére továbbra is érvényes. A megállapodás után elkezdődhetnek a reformok és élénkülne az EU és Ukrajna közötti kereskedelem, ami tartós segítséget jelentene nehéz gazdasági helyzetben lévő országnak - tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy Ukrajna évek óta kapcsolatban áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és ha "végre teljesítené a feltételeket", akkor hozzáférhetne az IMF forrásaihoz, az EU-tól pedig további 620 millió eurós "makroszintű pénzügyi támogatáshoz" jutna.

A külügyminisztérium helyettes szóvivője, Martin Schäfer hozzátette, Lengyelország példája megmutatja, hogy a "reformok európai útja" a fejlődés pályája, hiszen a két szomszédos országban alig húsz éve még ugyanolyan volt az életszínvonal, most már viszont az uniós tag Lengyelországban az egy főre jutó jövedelem nagyságrendekkel meghaladja az ukrán szintet.

Mikola Azarov ukrán kormányfő szerdán jelentette ki, hogy Ukrajna szeretne megállapodni az EU-val egy 20 milliárd eurós segélyhitelről, mielőtt aláírná a társulási és szabadkereskedelmi. Erre az összegre ahhoz lenne szükség, hogy Ukrajna "minimalizálja gazdaságának (a megállapodásból eredő) veszteségeit" - mondta a politikus.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.