2013. november. 25. 05:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 25. 12:15 Világ

Amerikai és brit segítséggel állíthatják talpra Líbiát

Az amerikai és a brit külügyminiszter felajánlotta vasárnap a líbiai miniszterelnöknek, hogy segítséget nyújtanak az észak-afrikai ország stabilizálásához. John Kerry, William Hague és Ali Zeidan az Egyesült Államok londoni nagykövetségén egyeztetett.

Az amerikai külügyminiszter szerint "Líbia nagy felforduláson ment keresztül, különösen az elmúlt hetekben", emellett súlyos "gazdasági és biztonsági problémákkal szembesült".

Az arab ország keleti részében és Bengáziban máig ingatag a biztonsági helyzet a korábbi lázadáskor megerősödött fegyveres milíciák miatt, amelyek azóta mind saját területet hasítottak ki maguknak, és saját ideológiát hirdetnek.

William Hague brit külügyminiszter is hangsúlyozta országa "határozott elkötelezettségét Líbia kormányának és lakosságának támogatása mellett". A brit külügyminisztérium közleménye szerint Nagy-Britannia egyebek mellett a líbiai fegyveres erők kétezer tagjának katonai alapkiképzését vállalta.

Zeidan köszönetet mondott a támogatásáért, és emlékeztetett: a líbiaiak az utóbbi időben sokat tettek azért, hogy megszabaduljanak a milíciáktól.

November 15-én összecsapások kezdődtek Tripoliban, több száz tüntető a miszrátai székhelyű milícia Gargúr negyedben lévő főhadiszállásához vonult, és a fegyveres alakulat távozását követelték a fővárosból. A milicisták válaszul tüzet nyitottak a tömegre. A lövöldözés másnap is folytatódott, két nap alatt 46-an haltak meg.

A felháborodás és a kormány újabb követelésének hatására két nagy erejű milícia, az al-Kvaaka brigád és a Szavaek brigád múlt héten bejelentette kivonulását a líbiai fővárosból. Ali Zeidán miniszterelnök azt ígérte, hogy "a hatóságok kivétel nélkül az összes milíciával betartatják majd a főváros elhagyásáról szóló intézkedést".

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.