2013. november. 12. 18:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 12. 18:23 Világ

Kiállítják a Szent Péter maradványait

Első ízben felhozzák az alagsori kriptából és a nagyközönségnek is bemutatják a Vatikánban a Szent Péter csontjainak tartott emberi maradványokat.

Az ereklyék közszemlére tételét az új evangelizáció pápai tanácsának elnöke, Rino Fisichella érsek jelentette be az Osservatore Romano vatikáni napilap hétvégi számában. 

A csontok nyilvános bemutatására a tavaly októberben XVI. Benedek pápa által meghirdetett Hit éve záróeseményeként és "utolsó fénypontjaként" kerül sor november 24-én, Ferenc pápa jelenlétében - mondta Fisichella érsek, aki, mint fogalmazott, a Hit éve eseménysorozatának megkoronázásaként "első alkalommal tesszük közszemlére a csontokat, amelyeket a hagyomány úgy ismer el, mint azét az apostolét, aki itt adta életét az Úrért". 

A Szent Péter földi maradványaiként tisztelt, aranyszegélyes bíbor szövetbe bugyolált férficsontokat a XII. Pius pápasága idején, 1940-ben végzett ásatások során találták a Szent Péter bazilika alatt, egy olyan síremlék mellett, amelyet a 4. században emeltek Róma első püspökének és az első pápának. 

A pápák soha nem állították teljes bizonyossággal, hogy a csontok az első apostoltól, az egyház alapítójától származnak. VI. Pál pápa azonban 1968-ban azt mondta, hogy tudományos vizsgálatok, amelyeket az ötvenes és hatvanas években végeztek, "nagy valószínűséggel" mutatták ki, hogy az egykori galileai halász maradványairól van szó.  

Péter apostolt 67-ben végezték ki úgy, hogy fejjel lefelé keresztre feszítették Caligula cirkuszában, amely a mai vatikáni kertek területén állt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.