2013. november. 06. 20:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 06. 20:43 Világ

Megint letakarják a férfi nemi szerveket az ENSZ-székházban

Újra letakarják az iráni atomprogramról szóló tárgyalások idejére az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) genfi székházában a tárgyalóterem bejárata fölött lévő domborművet, amelyen meztelen férfialak látható.

Eric Gill (1882-1940) Az ember teremtése című műalkotását Nagy-Britannia 1938-ban ajándékozta a Népszövetségnek, az ENSZ elődjének. Az életnagyságúnál nagyobb dombormű lábánál helyezik el a csütörtökön kezdődő tárgyalások idejére Irán és az Európai Unió zászlaját, illetve a tárgyalódelegációk vezetőinek székét.

A férfi nemi szervet is láttató márvány domborművet részben már a tárgyalások első, három héttel ezelőtti fordulójának idejére is letakarták vászonnal. Kritikus hangok szerint a szervezőkben túl nagy az Irán kívánságaival szembeni megfelelési kényszer.

A vászonra szükség van, hogy semleges hátteret teremtsünk a hivatalos fotókhoz - indokolta az intézkedést a svájci külügyminisztérium.

Gillt a dombormű elkészítésében Michelangelo Ádám teremtése című, a vatikáni Sixtus-kápolna falát díszítő freskórészlete inspirálta.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.