2013. október. 13. 09:30 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 13. 14:57 Világ

Felborult csónak miatt fulladtak meg sokan a Niger folyón

Legalább 20 ember meghalt, másik 23 eltűnt Maliban, miután felborult egy nagy fatörzsből vájt csónak a Niger folyón.

A baleset pénteken éjszaka történt Mali középső részén, a fővárostól, Bamakótól északkeletre. A helyi hatóságok vasárnap reggel közölték, hogy továbbra is keresik az eltűnteket.

Az utasokkal túlzsúfolt vízi alkalmatosság Mopti városából tartott Timbuktuba, amikor ismeretlen okból felborult. A baleset túlélői és egy helyi tisztségviselő elmondta, hogy mintegy négyszázan utazhattak a bárkán. Érvényes jeggyel 218 személy szállt fel, azonban sokan nem váltottak jegyet, így a vízi járművet üzemeltető illetékesek nem tudtak pontos létszámot közölni.

A fedélzeten utazó, 29 éves Ibrahim Yattara, akinek terhes felesége eltűnt, elmesélte, hogy az utasokat hangos csattanás ébresztette fel, majd a bárka röviddel azután kettétört.

Mintegy 200 ember partra úszott, de legalább harmincan vízbe fulladtak, zömmel öt év alatti gyerekek. A Timbuktuba tartó utasok közül sokan iskolás korú gyerekek voltak.

Maliban gyakoriak a hasonló balesetek. A 2500 kilométer hosszú Niger folyó az egyik legfontosabb közlekedési útvonal az északnyugat-afrikai országban.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.