2013. október. 11. 16:35 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 11. 16:33 Világ

Elveszik a kék villogót a szerb miniszterektől

Nem használhatnak többé megkülönböztető fényjelzést járműveiken a szerbiai miniszterek. Hétfőtől erre csak az államfő, a miniszterelnök és a házelnök lesz jogosult – írta pénteki számában a Vecernje Novosti című belgrádi napilap.

Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes a lapnak megerősítette, hogy a nemzetbiztonsági hivatal hétfői ülésén a legtöbb állami tisztségviselőt megfosztják a megkülönböztető jelzés használatának jogától. A kék villogót az államfőn, a miniszterelnökön és a házelnökön kívül csak kivételes esetben használhatják majd egyes miniszterek – írta a Vecernje Novosti.  

Ivica Dacic kormányfő a lapnak azt mondta, hogy támogatja a javaslatot. "Az új szabályzattal jelentősen szűkül azok köre, akiknek joguk lesz villogót használni. Nem lehet minden miniszternek ilyen előjoga. A visszaélésekért járó büntetést pedig megszigorítjuk" – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A lap információi szerint az igazságügyi minisztériumban már az is felmerült, hogy a visszaélés nem kihágásnak, hanem bűncselekménynek minősül majd.

Damir Okanovic, a közlekedésbiztonsági tanács tagja beszámolt arról, hogy szigorúbban szabályozzák majd azt is, hogy ki és miért kaphat jogot a megkülönböztető fényjelzés használatára, illetve hogy milyen típusú villogót használhat, hogy a többi autós biztosan észrevegye.

Az eddigi előírások szerint az önkormányzati vezetők és a közvállalatok igazgatói nem használhatnak villogót, mégis számos ilyen esetet jelentettek a hatóságoknak. A tervek szerint az ilyen visszaéléseket is szigorúbban büntetik majd.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.