2013. október. 11. 09:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 11. 14:27 Világ

Vízre utaló jelekre bukkantak egy exobolygó kőzetében

Először találtak vízre utaló jeleket egy vízben gazdag exobolygó vagy aszteroida kőzettöredékében brit kutatók.

A távoli naprendszerhez tartozó kisbolygó már szétesett az űrben – jelentette be az amerikai Science című tudományos folyóiratban a víz nyomai felfedező Jay Fahiri, a Cambridge-i Egyetem munkatársa.

Fahiri szerint eredményeik azt mutatják, hogy a hajdani kisbolygó távoli naprendszerében mindenképpen fennáll annak a lehetősége, hogy lakható planéták létezhettek valaha. Élet nyomait azonban nem fedezték fel.

Messzi gázbolygók légkörében már észrevettek vízre utaló nyomokat, ám a létfontosságú vegyületnek ez az első jele egy másik galaxis lakható bolygója esetében – hangsúlyozták a kutatók.

A csillagászoknak a Hubble űrteleszkóp segítségével került a látóterébe a Földtől mintegy 150 fényévnyire – egy fényév 9460 milliárd kilométer – elhelyezkedő Stern GD 61 nevű csillag, amely valaha nagyobb volt a Napnál, ám életciklusa végére ért, és úgynevezett fehér törpévé zsugorodott össze. Ez a végzet vár a Napra is körülbelül hatmilliárd év múlva.

A fehér törpe óriási nehézségi ereje összeroppantott egy kisbolygót, amelynek darabjai a csillagra zuhantak, és ott kimutathatók – olvasható a tanulmányban. A fehér törpe légkörében a csillagászok váratlanul sok oxigénre bukkantak, ez pedig vagy szénből, vagy vízből származik. Mivel a csillagon egyáltalán nincs szén, ez azt jelenti, hogy hatalmas mennyiségű víz lehetett jelen – hangoztatta Boris Gänsicke, a tanulmány egyik szerzője, a Warwicki Egyetem kutatója.

A megfigyelt töredékek igen valószínű, hogy egy legalább 90 kilométer átmérőjű, ám feltehetően ennél sokkal nagyobb kisbolygóból származnak. A kutatók a kőzetösszetevők alapján 26 százalékra becsülik a szétesett égitest víztartalmát. Összehasonlításul: a földi kőzeteké mindössze 0,02 százalék.

A tudósok szerint a víz nyomának felfedezése azt jelenti, hogy a GD61 nevű galaxisban léteztek, és talán még mindig léteznek egy lakható bolygó építőelemei.

Hirdetés