2013. október. 07. 18:39 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 07. 18:36 Világ

Fontos utat vettek vissza a felkelőktől a szíriai kormányerők

Szíriában a kormányerők heves harcok után hatalmukba kerítettek és megnyitottak egy fontos közutat, amely Aleppo városába vezet – közölte hétfőn a szíriai sajtó. A felkelők ugyanakkor megtámadták a kormányerők két katonai támaszpontját Idlíb tartományban, és komoly veszteségeket okoztak.

A szíriai állami hírügynökség és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű emigráns ellenzéki szervezet közlése szerint a kormányerők vasárnap éjjel szabadították fel az utat, amely augusztus óta zárva volt, mert a felkelők elfoglaltak több települést az út mentén. A harcokban mindkét oldalt veszteségek érték.

"Ez az út élet-halál kérdés a rendszer számára. A kormánycsapatok most már utánpótlást tudnak küldeni északra, jóllehet az utazás továbbra is nagyon veszélyes" – mondta Rami Abdel-Rahman, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja igazgatója.

A SANA szíriai hírügynökség megfogalmazása szerint a szír hadsereg áttörte a fegyveres "terroristák" ostromzárát, amely megakadályozta, hogy élelmiszer-szállítmányok juthassanak be Aleppo a lakosságnak. A szír kormány a felkelőket rendre terroristákként említi.

Hétfőn a felkelők támadást indítottak a kormányerők két utolsó, Idlíb tartománybeli katonai támaszpontja ellen. Az ország északkeleti részén lévő, stratégiai fontosságú Vádi Deif és Hamidíje bázisok kormánykatonái közül legkevesebb tízen életüket vesztették. A felkelők rakétákkal kilőttek három harckocsit. A kormányerők ugyanakkor helikopterekről lőtték a támaszpontok ostromlóit. A lázadók egy éve próbálkoznak a két támaszpont bevételével.

Hirdetés