2013. október. 01. 12:02 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 01. 12:00 Világ

Terrorgyanús nőt vettek őrizetbe Párizsban

Őrizetbe vett kedden egy nőt a francia belső elhárítás Párizsban. Azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet regionális szervezete, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQPA) nevű csoporttal - közölték rendőrségi források.

A nőt a hajnali órában az otthonában állították elő. Terrorcselekmények bűnszövetkezetben való előkészítésének gyanúja miatt indított előzetes eljárást ellene a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege.  

Az AQPA Jemenben tevékenykedik, s 2010 óta jelenteti meg az interneten angol nyelven Inspire című kiadványát, amely vallási tanácsokat ad, Nyugat-ellenes propagandát terjeszt, valamint a dzsihádhoz (szent háború) ajánl módszereket és gyakorlati tanácsokat. Az újság célpontokat is megjelöl a dzsihádhoz. Az utóbbi három évben a lapnak 11 száma jelent meg, amelyeket tízezrek töltötték le. 

A francia hatóságok két héttel ezelőtt szintén az otthonában vettek őrizetbe egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Inspire számait franciára fordította és közzétette a radikális iszlamista mozgalom egyik legfőbb referenciájának számító Ansar al Haqq dzsihadista internetes oldalon, amelynek a webmestere volt. Ellene terrorcselekményre való buzdítás és annak internetes dicsőítése miatt emelt vádat az ügyészség. 

A terrorcselekményre való buzdítás vagy annak dicsőítése 2012-ben lett büntetendő cselekmény Franciaországban, amikor is a hét áldozatot követelő toulouse-i dzsihádista merénylő terrortámadása után új törvényt fogadott el a parlament az iszlamizmus visszaszorítására.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.