Törvénnyel csinálnak helyet az ellenzéknek a cseh önkormányzati médiában
Csehországban ezentúl törvény biztosítja, hogy az önkormányzatok által kiadott vagy működtetett médiában a helyi ellenzék véleménye is megfelelő teret kapjon. A médiatörvény módosítását kedden írta alá Milos Zeman köztársasági elnök.
A törvénymódosítás október elsején lép életbe.
A helyi médiában is biztosítani kell a pluralitást, a vélemények sokszínűségét – mondta Jirí Balvín kulturális miniszter, a módosítás egyik kezdeményezője. "Az ellenzéknek joga van megfelelő teret kapni az önkormányzati médiában, azok nem lehetnek a helyi vezetés szócsövei" – tette hozzá.
A helyi média kiegyensúlyozottságának problémája évek óta vita tárgya Csehországban. Számos helyen a helyi ellenzék saját média létrehozásával próbálta megoldani ezt a problémát, lehetőségei azonban sehol sem voltak olyanok, mint a "hivatalos" médiáé.
Egy korábbi országos felmérés szerint a helyi publikációkban és televíziókban közölt vélemények 72 százaléka az adott vezetők nézeteit tükrözte. A helyi ellenzék képviselői által írt cikkekből is alig tíz százalék volt olyan, amelyet alternatívának lehet minősíteni a helyi döntéssel szemben. A kritikus írásokat azonban gyakran csak kísérőszöveggel közölték a lapok. A törvénymódosítás ezen a helyzeten kíván változtatni.