Az EP is vizsgálni kezdte a titkos adatgyűjtést
Újságírók és információszabadságért dolgozó internetes szakemberek, aktivisták meghallgatásával kezdetét vette csütörtökökön az Európai Parlament (EP) vizsgálata az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos adatgyűjtés ügyében.
Az EP júliusi plenáris ülésén az állampolgári jogokkal, bel- és igazságüggyel foglalkozó bizottságot (LIBE) bízta meg a vizsgálat lefolytatásával, a testületnek pedig az év végéig kell véglegesítenie jelentését, amelyről várhatóan januárban szavazhat az EP - ismertette a LIBE spanyol szocialista elnöke, Juan Fernando López Aguilar.
Az első meghallgatáson szót kapott Alan Rusbridger, az adatgyűjtést feltáró brit The Guardian főszerkesztője, Jacques Follorou, a francia Le Monde zsurnalisztája, aki Franciaországban derített fényt az NSA-hez hasonló ügyekre, és Jacob Applebaum is, a jelenleg Németországban élő amerikai internetes biztonsági szakértő, hacker.