Világ MTI 2013. augusztus. 16. 14:29

Megindultak az iszlamisták Kairó belvárosa felé

A Muzulmán Testvériség több tízezer híve vonult utcára péntek délután Egyiptomban. A tömegek Kairó elővárosaiból a belváros felé tartanak, és azt skandálják, hogy "le a katonai uralommal".

A biztonsági erők megerősítették a fontosabb intézmények védelmét és a főbb közlekedési útvonalak ellenőrzését. A belvárosba vezető utakat lezárták és ellenőrzőpontokat állítottak fel rajtuk.

A Twitteren keringő helyszíni beszámolók szerint a rendőrök több helyen megtámadták a tüntetőket.

MTI/AP/Haszan Ammar

Az AFP forrásai szerint az ország északi részén négy iszlamistát megöltek. A Reuters orvosi forrásokra azt írja, hogy Ismailiában négy, Damiettában nyolc tiltakozó vesztette életét.

Az egyiptomi állami média szerint egy kairói ellenőrzőponton egy rendőr tűzpárbajban halt meg.

Az északi Tanta városában könnygázt és madársörétet vetettek be tüntetők ellen, akik egy helyi kormányépületet próbáltak megostromolni.

Hirdetés