2013. július. 17. 06:42 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 17. 08:29 Világ

Mérgezett ételt osztottak az ingyenmenzán – húsz gyerek meghalt

Indiában, ahol sok gyermek küzd alultápláltsággal, sok iskolában hoztak létre ingyenes ebédprogramot a diákok számára. Egy bihari iskolában foszforral mérgezett ételt osztottak.

Ételmérgezés miatt sok gyermek meghalt egy indiai általános iskolában – jelentette be egy helyi illetékes szerdán.

A kelet-indiai Bihar szövetségi állam fővárosa, Patna közelében található iskolában összesen 47 diák lett rosszul, miután kedden ettek az oktatási intézményben kiosztott ingyenebédből. Közülük 20-an meghaltak, 27-an pedig még kórházban fekszenek; utóbbiak közül tíznek az állapota súlyos.

Az áldozatok 8-11 évesek voltak.

Az ebédet helyben főzték. A helyi kormányzat egy képviselője szerint az elsődleges vizsgálat foszfornyomokat mutatott ki az ételben. Foszfortartalmú anyagokat egyes gabonafélék tartósításához használnak.

A hatóságok azonnal intézkedtek a felelősök megtalálásának érdekében is: a mérgezés körülményeinek kiderítésére vizsgálatot kezdtek, az iskola vezetője ellen gondatlanság miatt büntetőeljárást indítottak, az élelmiszerek felügyeletéért felelős személyt pedig felfüggesztették állásából.

Indiában, ahol sok gyermek küzd alultápláltsággal, sok iskolában hoztak létre ingyenes ebédprogramot a diákok számára.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.