2013. június. 27. 11:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 27. 11:19 Világ

Tetszik nekik az új miniszterelnök, de előrehozott választást akarnak a csehek

Jirí Rusnok miniszterelnöki kinevezését a csehek fele támogatja, míg 44 százalék nem ért egyet vele - ez derült ki a STEM/MARK közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön tették közzé Prágában.

A megkérdezettek 52 százaléka támogatja, hogy mihamarabb előre hozott parlamenti választásra kerüljön sor. Az a lehetőség, hogy a Rusnok vezette hivatalnokkormány a jövő májusban esedékes rendes parlamenti választásig irányítsa az ország ügyeit, csak a megkérdezettek 17 százaléka számára elfogadható.

Az eddigi jobbközép kormánykoalíció kormányzásának folytatása, de Miroslava Nemcová miniszterelnökkel az élen, csak az emberek 21 százaléka számára lenne elfogadható. A szóba jött többi kormányalakítási változatnak minimális a támogatottsága.

A megkérdezettek többsége, 57 százalék nem ért egyet azzal a jobboldali politikai körökben hangoztatott véleménnyel, hogy Milos Zeman köztársasági elnök a pártokon kívüli Jirí Rusnok kinevezésével és megbízásával egy hivatalnokkormány felállítására megsértette volna az alkotmányt és nem tartotta volna tiszteletben a hagyományokat.

Ugyanakkor az emberek több mint 70 százaléka meg van győződve arról, hogy Zeman a kormányválság megoldási módjával az államfői hatalom megerősítését is szem előtt tartotta. Ellenkező véleményt a megkérdezettek 28 százaléka fogalmazott meg.

Jirí Rusnok kormányfő csütörtökön is folytatja megbeszéléseit a lehetséges miniszter-jelöltekkel. Eddig három miniszteri posztról van többé-kevésbé végleges döntés. Nagy valószínűséggel Jan Kohout lesz a külügyminiszter, Martin Pecina a belügyminiszter és Marie Benesová pedig az igazságügyi miniszter. Rusnok a közszolgálati televízióban azt mondta, hogy mind a hárman vállalták a megbízatást, bár Kohout döntését csak néhány nap múlva véglegesíti.

A szakértői kabinet többi miniszteri posztjára általában két-három jelölt is van, s egyelőre nem tudni, ki kap majd tárcavezetői bársonyszéket. Helyi megfigyelők nem zárják ki, hogy Vlastimil Picek védelmi miniszter megtarthatja tárcáját az új kormányban is. Rusnok kijelentette: azzal számol, hogy a miniszterek többségének lesz tapasztalata a kormányzati munkában.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.