Világ MTI 2013. június. 02. 08:58

Eszkalálódtak a kormányellenes tüntetések: közel ezren előzetesben

Közel ezer embert vett őrizetbe Törökországban a rendőrség azok közül, akik az utóbbi napokban az ország különböző városaiban a kormány ellen tüntettek - adta hírül vasárnap internetes kiadásában a Hürriyet című török lap.

Az újság megszólaltatta Muammer Güler belügyminisztert, aki elmondta, hogy 939 embert vettek őrizetbe 48 városban az utóbbi napok több mint 90 tüntetésének a résztvevői közül. A lap Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök egyik tanácsadójának Twitter-bejegyzésére hivatkozva arról számolt be, hogy Isztambul polgármestere vasárnap találkozni akar a napok óta tartó tüntetések szervezőinek, valamint az építészeti kamarának a képviselőivel, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre.

A megmozdulások azt követően robbantak ki, és terjedtek tovább Törökország-szerte, hogy a rendőrség erőszakosan felszámolt egy tüntetői tábort, amelynek létrehozói így akarták megakadályozni egy beruházás megkezdését az isztambuli Taksim tér melletti Gazi parknál.

AFP / Ozan Kose

A rendőrség szombaton estére elhagyta a Taksim teret, ahol éjszaka ezrek ünnepelték a biztonsági erők visszavonását. A téren tartózkodók - akik között ellenzéki politikusok is megjelentek - a kormány lemondását követelték.

Erdogan miniszterelnök szombati nyilatkozatában hibának nevezte, hogy a biztonsági erők könnygázt vetettek be  a tüntetők ellen, és elrendelte, hogy a belügyminisztérium vizsgálja ki a történteket. Megerősítette ugyanakkor, hogy a rendőrség folytatni fogja akcióit. Úgy fogalmazott, hogy a megválasztott kormány nem fog meghajolni egy kisebbség előtt. Abdullah Gül köztársasági elnök nyugalomra és párbeszédre szólította fel a konfliktusban érintett feleket.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.