2013. május. 15. 17:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 15. 16:58 Világ

Ferenc "száműzte" a szexuális zaklatással vádolt bíborost

A Vatikán bejelentette szerdán, hogy visszavonul Keith Patrick O'Brien, szexuális visszaélésekkel vádolt skót bíboros.

A Szentszék kétsoros közleményben adta hírül, hogy "ugyanazon okokért, amelyek miatt nem vett részt az utolsó konklávén", Keith Patrick O'Brien, St. Andrews és Edimburgh nyugalmazott érseke a "Szentatyával egyetértésben" néhány hónapra elhagyja Skóciát "lelki megújulás, ima és bűnbánat" céljából.

Ami a bíboros jövőbeli szolgálati helyét illeti, erről is a Szentszék fog dönteni - derül ki a közleményből. 

"Példátlan büntetésnek" nevezte O'Brien bíboros "száműzetését" a La Repubblica című olasz napilap az internetes oldalán közzétett kommentárjában, azt hangoztatva, hogy Ferenc pápa megválasztása óta már több alkalommal zéró toleranciát jelentett be az egyháznak a nemi visszaélést elkövető tagjaival szemben. 

A hetvenöt éves O'Brian februárban nyújtotta be lemondását XVI. Benedeknek, aki ezt elfogadta. Hivatalosan O'Brien kora miatt mondott le, de lemondását a brit sajtóban megelőzte négy pap, egykori szeminarista beszámolója arról, hogy a nyolcvanas években O'Brien "nem megfelelő" magatartást tanúsított velük szemben. 

Ezután O' Brien nem vett részt a Ferenc pápát megválasztó konklávén. Március 13-án bocsánatot kért tetteiért, amelyeket elismert. Ferenc pápa szerdai vatikáni szentmiséjén arra kérte a hívőket, imádkozzanak püspökeikért és papjaikért, hogy "pásztorok, ne farkasok legyenek".


 

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.