Rászállnak a diákvízumokra az amerikai hatóságok
Az amerikai belbiztonsági minisztérium "azonnali hatállyal" elrendelte, hogy az Egyesült Államok határátkelőin minden beérkező külföldi diáknál vizsgálják meg, van-e érvényes diákvízuma – jelentette az AP hírügynökség a tárca egyik belső utasítására hivatkozva pénteken.
Az új eljárás az amerikai kormány első olyan biztonsági intézkedése, amelyet a bostoni terrortámadás miatt foganatosított.
Az amerikai vám- és határőrizetre vonatkozó utasítást azután adták ki csütörtökön, hogy kiderült: januárban érvényes vízum nélkül engedtek vissza az országba egy kazah diákot, aki a bostoni merénylettel kapcsolatos bizonyítékokat rejtett el.
Az Egyesült Államokban tanuló diákok F-1 típusú vízumot kapnak, amelyből az amerikai külügyminisztérium legfrissebb, 2010-re vonatkozó adatai szerint 385 ezret bocsátottak ki, és 154 ezer ilyen beutazási engedélyre vonatkozó kérést visszautasítottak.
Azamat Tazsarjakov január 20-án lejárt diákvízummal érkezett New Yorkba, de a határőrizeti ügynök nem tudott hozzáférni a belbiztonsági tárca diákokra és cserelátogatásokra vonatkozó adatbázisához. A minisztérium dolgozik a hiba elhárításán.
Tazsajakovot és egy másik kazah diákot, Diasz Kadirbajevet a héten őrizetbe vették, az ellenük az igazságszolgáltatás akadályozása miatt emelt szövetségi vád alapján. A hatóságok szerint azzal segítették a bostoni robbantás egyik gyanúsítottját, a csecsen származású, de az Egyesült Államokban tavaly honosított Dzsohar Carnajevet, hogy megpróbáltak megszabadulni annak hátizsákjától, amelyben kiürített petárdák voltak. Az ezekből származó lőport valószínűleg felhasználták a merénylethez használt pokolgépek megépítéséhez.
Az üggyel kapcsolatban őrizetbe vettek egy amerikai diákot, Robel Phillipost is, aki Carnajevvel kapcsolatban hazudott a hatóságoknak. A feltételezett elkövető és segítői egyaránt a Massachusettsi Egyetem hallgatói voltak Dartmouthban.