2013. május. 03. 14:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 03. 14:02 Világ

A menteni érkezőket is elnyelte a föld egy illegális aranybányánál

A mentőalakulatok kilenc emberét is elnyelte a föld annál a nyugat-szudáni illegális aranybányánál, ahol a héten sokan meghaltak - közölte egy szemtanú, aki szerint a halottak száma már százra emelkedett.

A korábbi jelentések még arról szóltak, hogy több mint hatvanan haltak meg. A hétfőn történt bányaomlás helyszíne, Dzsebel-Amirban, az észak-dárfúri tartományi székhelytől, el-Fásertől több mint 200 kilométerre északnyugatra található.

Egy neve elhallgatását kérő bányász azt mondta, hogy kilenc bányamentő tűnt el csütörtökön, amikor eltemette őket a föld. "A térséget belengi a halál bűze" - tette hozzá. Elmondta, hogy a bánya embereinek számítása szerint több mint százra tehető a vájatokban tartózkodók száma. Mint mondta, csütörtökön nyolc holttestre bukkantak, a többieket még keresik.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.