2013. április. 26. 19:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 26. 19:13 Világ

Nyáltesztet vetnek be a kínai rendőrök

Azonnali eredményt mutató, úgynevezett instant nyáltesztkészletet kapnak a kínai rendőrök, hogy szükség esetén megállapíthassák, fogyasztott-e kábítószert az autóvezető - jelentette be a közbiztonsági minisztérium egyik alapítványa pénteken.

Az egyelőre kísérletként kiosztandó csomag tartalmaz egyfajta száj- és ínytampont, amely a nyál gyűjtésére szolgál, továbbá egy vizsgálati eszközt, amely másodperceken belül képes kimutatni, tartalmaz-e a minta kábítószert, és ha igen, milyet.

A 3 millió jüan (113 millió forint) értékű tesztkészletet a kábítószer-ellenes hatóság emberei és a közlekedési rendőrök kapják. Az újdonságot ismertető közlemény hangsúlyozza, hogy a hagyományos vizeletvizsgálatnál a nyálteszt sokkal könnyebben és gyorsabban elvégezhető, és nagyban fogja javítani a rendőrségi munka hatékonyságát.

Egy egy évvel korábban országszerte nagy visszhangot kiváltó súlyos közlekedési baleset okainak vizsgálata során megállapították, hogy a vétkes buszsofőr, akit 14 ember haláláért volt felelős, kábítószer hatása alatt vezetett.

Az esetet követően országos ellenőrzést kezdtek, amelynek eredményeképpen csaknem 1400 busz-, illetve teherautósofőr engedélyét vonták be. A gépkocsivezetők a nagy igénybevétel miatti fáradtság leküzdésére használták a serkentő szert.

Kínában a 2011-es adatok szerint hivatalosan 2 millió 140 ezer a regisztrált kábítószerfüggők száma, és míg számuk egyre nő, átlagéletkoruk az utóbbi években jellemzően csökkent.

Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.