2013. április. 18. 19:18 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 18. 19:16 Világ

Kiengedték a mexikói védelmi miniszter volt helyettesét

Mexikóban szabadlábra helyezték csütörtökön Tomás Ángeles Dauahare nyugalmazott tábornokot, a védelmi miniszter egykori helyettesét, miután az ügyészség ejtette az ellene emelt vádat, amely szerint összejátszott egy drogbandával.

Dauaharét tavaly májusban tartóztatták le, és a Mexikóváros közelében lévő Almoyola szigorúan őrzött börtönben tartották fogva. Az ügyészség elegendő bizonyíték hiányában vonta vissza a vádat, amire az illetékes bíró elrendelte feltétel nélküli szabadon bocsátását, és az eljárás megszüntetését. A tábornok a távozásakor közölte: orvosi vizsgálatok után ismét felajánlja szolgálatait a védelmi miniszternek.

Dauaharét védett tanúk vádja miatt fogták gyanúba. A mexikói újságok feltételezései szerint ezek a tanúk a gyakorlatilag már felszámolt Betrán Leyva kartell tagjai voltak, és azt állították, hogy a tábornok védelmet nyújtott a bandának. Ő mindvégig gyalázatosnak minősítette a vádakat, és abszurdnak tartotta, ahogy "két bűnöző, két hitvány gyilkos" rágalmai alapján bántak vele.

Dauahare 2006 és 2008 között volt miniszterhelyettes. Egyes elemzők szerint letartóztatása politikai bosszúból történt, mert a tábornok nyíltan ellenezte, hogy Felipe Calderón akkori elnök a hadsereget is bevetette a kábítószer-bandák ellen, és megjelent az ellenzék egyik rendezvényén az elnökválasztási kampányban.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.