2013. március. 20. 08:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 20. 08:42 Világ

Mursziékat bírálta a jordán király, de utólag visszakozott

Hevesen bírálta a közel-keleti vezetőket egy interjúban II. Abdalláh jordániai király. Mohamed Murszi egyiptomi elnök csak felszínesen látja az izraeli-palesztin konfliktust, Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pedig "autóbuszos utazásnak" tekinti a demokráciát - mondta az uralkodó a The Atlantic amerikai folyóirat.

A Muzulmán Testvériség mozgalom vezetői "báránybőrbe bújt farkasok", amit egyes nyugati szövetségesek nem vesznek észre – idézte a királyt a folyóirat.

"Próbáltam magyarázni (Murszinak), hogyan álljon hozzá a Hamászhoz, és hogyan tudná előmozdítani a közel-keleti békét, de ő erre azt mondta: az izraeliek nem változnak. Erre pedig én azt mondtam: akár változnak az izraeliek, akár nem, a legfontosabb, hogy a Fatahot és a Hamászt - a két rivális palesztin mozgalmat - ismét egyesíteni kell".

Erdogan a király szerint azt mondta neki a demokráciáról: "Ha elértem úti célomat, leszállok a buszról". Abdalláh pedig ezt az egyiptomi elnökről: "Murszi nem tud hat vagy hét évet várni, hogy Egyiptomban is megvalósuljon a török modell, ő már másnap akarja azt."

Az ammáni királyi palota utólag azt közölte, hogy az uralkodó szavait kiragadták a szövegkörnyezetből.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.