Világ hvg.hu/MTI 2013. március. 13. 21:41

Ferenc pápa felhívta XVI. Benedeket

I. Ferenc pápa felhívta telefonon elődjét, XVI. Benedeket.

A szerda este megválasztott I. Ferenc telefonon hívta fel XVI. Benedeket, és meg is látogatja majd elődjét a közeljövőben - írta a Reuters hírügynökség a Vatikánra hivatkozva.

XVI. Benedek pápa - kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
AFP / Filippo Monteforte

Az argentin pápát a március 19-i misén iktatják majd be. A pápaválasztó konklávén részt vevő bíborosoknak a február 28-án a katolikus egyház éléről távozott XVI. Benedek pápa utódját, az egyház 266. pápáját szerda délután választották meg, ennek jelzésére este 7 óra után nem sokkal fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna tetejére erősített kéményből.

A pápának választott Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros 1936-ban született Buenos Airesben, 1958-ban pedig belépett a jezsuita rendbe. Teológiát és filozófiát is tanult, valamint maga is tanított irodalmat, pszichológiát és teológiát. Pappá 1969-ben szentelték, volt a jezusita rend argentin tartományi főnöke is, 1998 óta pedig Buenos Aires érseke. A bíborosi rangot II. János Pál pápától kapta meg 2001-ben.

Állítólag ez a szerényen a háttérbe húzódó, alázatos bíboros kapta a második legtöbb szavazatot 2005-ben, XVI. Benedek megválasztásakor. Bergoglio javára írják az argentin katolikus egyház megújítását, amely az egyik leginkább konzervatív volt Latin-Amerikában.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.