2013. március. 06. 15:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 06. 15:05 Világ

Becsődölt Tadic és Djindjic pártja

Nemcsak a szavazói fogytak el az ellenzéki szerb Demokrata Pártnak (DS), finanszírozhatatlanná is vált a volt kormánypárt működése - jelentette szerdán több belgrádi napilap.

A Danas és a Kurir című újságok a jegybankra hivatkozva arról számoltak be, hogy a felhalmozott adósságok miatt az ország összes bankja zárolta a hosszú éveken át kormányzó, jelenleg ellenzékben lévő DS számláit. 

Az utóbbi hetekben teljesen szétaprózódott a 2004-ben meggyilkolt Zoran Djindjic - az ország első demokratikusan megválasztott kormányfője - által alapított DS: több politikust kizártak belőle, míg mások önként távoztak a pártból. Tavaly lemondott a párt vezetéséről Boris Tadic volt államfő is, aki Djindic halála óta állt a tömörülés élén.

A DS a tavaly májusi parlamenti és államfőválasztás nyomán, 12 esztendő kormányzati szereplés után, ismét ellenzékbe került. A kettős vereség majdnem szakadáshoz vezetett a pártban. Egy február végi közvélemény-kutatás szerint 13 százalékra csökkent, vagyis egy év alatt megfeleződött a Dragan Djilas belgrádi polgármester vezette párt támogatottsága, miközben 41 százalékos támogatottsággal történelmi csúcsot ért el a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS).

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.