2013. február. 14. 15:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 14. 15:49 Világ

Rengetegen meghaltak egy szíriai városostromban

Az an-Nuszra Front csütörtökön elfoglalta az iraki határ közelében, a kőolajban gazdag el-Haszeke tartományban fekvő Saddádit.

A városért három napon át vívott harcokban a kormányerők legalább 100 tagja és az al-Kaidával kapcsolatban álló szíriai dzsihádista szervezet harminc tagja esett el – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). Saddádi elfoglalásával a lázadók közelebb jutottak a 45 kilométerrel északabbra fekvő el-Haszeke tartományi székhelyhez. A város elfoglalásának hírét megerősítette a lázadó Szabad Szíriai Hadsereg szóvivője is.

Az arabok és kurdok lakta El-Haszeke tartomány jelentős részét adja a szíriai kőolajtermelésnek, amely a Bassár el-Aszad elnök elleni lázadás 2011. márciusi kitörése óta becslések szerint egyharmadával, legfeljebb napi 100 ezer hordóra esett vissza.

Az an-Nuszra Front, amelynek iraki parancsnokai is vannak, gépkocsiba rejtett pokolgépeket robbantott a biztonsági létesítmények közelében, így tudták a lázadók megostromolni az épületeket és bevenni a várost. Az iszlamista fegyveres lázadók több más térségben is ezzel a módszerrel indítottak támadásokat.

Aleppóban, ahol a lázadók napok óta nyomulnak előre, a rendszer beismerte, hogy elveszítette az észak-szíriai nagyvárostól 15 kilométerre keletre fekvő, stratégiai fontosságú támaszpont feletti ellenőrzést. Az aleppói nemzetközi repülőtér és az an-Najráb katonai repülőtér biztonságáért felelős támaszpontot szerdán foglalták el a lázadók.

A hadsereg behatolt Homsz nyugati negyedébe, Dzsobarba, míg a lázadók kivonultak a térségből. Homsz tartományban a szíriai légierő tizedik napja bombázta a valaha idegenforgalmi nevezetességnek számító Palmürát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.