2013. február. 01. 13:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 01. 13:22 Világ

Újabb lapokhoz törtek be kínai hackerek

A The New York Times után a Wall Street Journal és a Bloomberg informatikai rendszerébe is betörtek a kínai hackerek - derült ki pénteken Sanghajban.

A The New York Times még szerda este közölte, hogy október óta kínai hackerek többször bejutottak informatikai rendszerébe, és megszerezték minden egyes alkalmazott jelszavát. A betolakodók vélhetően oknyomozó írások után kutattak, a lap október végén Ven Csia-pao kínai miniszterelnök családjának vagyonáról és üzleti érdekeltségeiről közölt ugyanis írást, azt állítva, hogy Ven és családja a politikus hivatali ideje alatt 2,7 milliárd dolláros vagyonra tett szert.

A Bloomberg hírügynökség szintén  bejelentette, hogy a leendő elnök és hozzátartozói anyagi helyzetét nagyító alá vevő tavaly júniusi írása után kínai hackerek célpontjává vált. A hackerek többször próbálkoztak azzal, hogy beférkőzzenek az ügynökség informatikai rendszerébe.

A Wall Street Journal ugyancsak hasonló kísérletekről számolt be, azt állítva: bizonyítéka van arra, hogy a rendszerébe bejutó hackerek kizárólag a lap Kínáról szóló tudósítását figyelték, nem kereskedelmi előnyök vagy felhasználói információk szerzése volt a céljuk. Kifejezett célpontot a lap pekingi irodájának munkatársai jelentették, akik többek közt Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkár és gyilkos feleségének botrányáról és korrupciós ügyeiről írtak.

A kínai külügyminisztérium szóvivője a vádakat felelőtlenek és mindenféle valós alapot nélkülözőnek nevezte. Hung Lej hozzátette: Kína maga is kibertámadások áldozata, az ország törvényei pedig tiltják az internetes kalózkodást és a világháló biztonságának megsértését.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.