A francia légierő elpusztította a szélsőségesek parancsnokának házát
Lerombolta a francia légierő az iszlamista lázadók vezetőjének házát a Mali északkeleti részén fekvő Kidalban vasárnap - közölték mali biztonsági források.
Két légicsapást mértek egy épületre és egy kiképző központra. A ház az Ansar Dine (Hit Védelmezői) szervezet élén álló Ijád Ag Galié volt, a parancsnok sorsáról nem tudni. A légitámadást helybeli lakosok is megerősítették.
Kidal és környéke az Ansar Dine fellegvára, amely Ijád Ag Gali - az 1990-es évek tuareg lázadásainak egykori vezére - irányítása alatt áll. A csoportot az észak-afrikai al-Kaida volt fegyveresei is erősítik. Kidal volt az első város, amelyet az iszlamisták 2012 márciusában elfoglaltak.
Egy másik helyszínen, ország északi részén fekvő Timbuktuban szemtanúk arról számoltak be, hogy az iszlamisták menekülni kezdtek a településről. A város, 900 kilométerre északra fekszik a fővárostól, Bamakótól.
Biztonsági források arról is beszámoltak, hogy Csádból vasárnap az ország északkeleti részén lévő Gaóba érkeztek az első egységek. A katonákat légi úton dobták át a szomszédos Nigerből. A tervek szerint kétezer csádi és 500 nigeri katona vesz majd részt a hadműveletekben. Első feladatuk az lesz, hogy ellenőrzésük alá vegyék a mali és francia csapatok által elfoglalt Gaót, hogy az európai egységek folytathassák előrenyomulásukat Timbuktu felé.
Az Egyesült Államok úgy határozott, hogy jelentősen kiszélesíti segítségét Franciaországnak a Maliban folytatott hadműveletéhez - közölte szombaton James Gergory, a Pentagon szóvivője.
Az amerikaiak a levegőben feltöltik üzemanyaggal a francia vadászgépeket, illetve részt vesznek katonák Maliba szállításában más afrikai országokból. A szóvivő szerint Párizs kérte a segítséget, amelyet Washington teljesít. Hangoztatta, a lépés jogilag megalapozott, mert Franciaország tájékoztatta a Biztonsági Tanácsot arról, hogy a mali kormány kérésére nyújt támogatást a terroristák elleni harchoz.