2013. január. 18. 06:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 18. 12:16 Világ

Állítólag tart még az algériai túszdráma

A legfrissebb értesülések szerint az algériai túszdráma még nem ért véget, a biztonsági erők állítólag a szaharai földgáztelepnek csak egy részét foglalták vissza a terroristáktól.

Az APS algériai hírügynökség közép-európai idő szerint péntek hajnalban azt jelentette, hogy a katonaság az előző napi légi és földi támadás után a telepnek csak azt a részét foglalta vissza, ahol a helyi, valamint a külföldi munkatársak lakóépületei voltak. A telep többi része a termelési létesítményekkel továbbra is az iszlamisták ellenőrzése alatt áll. A hírügynökség csütörtökön még azt közölte, hogy a túszmentő akció véget ért.

Értesülések szerint a túszmentő akciót az algériai hatóságok az érintett országokkal nem egyeztették. A tájékoztatási miniszter egy interjúban azt hangoztatta: azután szánták el magukat a támadásra, hogy a terroristákkal való tárgyalások semmilyen eredményt nem hoztak.

A túszok és a terroristák sorsát illetően továbbra is teljes a bizonytalanság. A Reuters hírügynökség péntekre virradóan algériai biztonsági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a terroristák elleni katonai akcióban a túszok közül harminc vesztette életét, algériaiak és külföldiek egyaránt. Az idézett források nyolc algériai, két japán, két brit és egy francia halottat említettek, hozzátéve, hogy a többi áldozat állampolgársága még nem ismert.

A terroristák csütörtök este azt közölték, hogy az algériai biztonsági erők támadásában meghalt egyik parancsnokuk, és életét vesztette a csoport tizenöt tagja.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.