2013. január. 18. 18:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 18. 18:24 Világ

Kiverték az iszlamistákat Diabaliból

A mali és francia katonák pénteken visszafoglalták Diabali városát – közölte a városvezetés egyik tagja és egy regionális biztonsági illetékes.

"Diabalit felszabadították, az iszlamisták távoztak, a francia és mali katonák bevonultak a városba" – közölte az önkormányzati képviselő. A Bamakótól 400 kilométerre északra fekvő várost hétfőn foglalták el az Abu Zeid, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) egyik főnöke vezette iszlamista fegyveresek. 

A francia légierő kedden több ízben is bombázta a települést, de többek elmondása szerint az iszlamisták nem távoztak mind a városból: megpróbáltak elvegyülni a lakosok között, akiket élő pajzsként használtak fel.  

Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter korábban közölte, hogy "az övezetben a legkeményebb, legfanatikusabb, legjobban megszervezett és a legjobban felfegyverezett csoportokkal" találták szembe magukat. A miniszter szerint több száz, sőt több mint ezer – 1200 vagy 1300 – terrorista tartózkodott. 

Előzőleg a mali hadsereg bejelentette, hogy csütörtökön teljes egészében visszafoglalta az iszlamistáktól a fővárostól 700 kilométerre fekvő Konnát. Az iszlamisták múlt heti sikere, Konna január 10-i elfoglalása gyorsította fel a francia beavatkozást.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.