2013. január. 15. 21:52 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 15. 21:48 Világ

Áram nélkül maradhat a Földet körbevitorlázó kínai hajós

Elromlott az áramtermelő generátora a Csendes-óceánon Kuo Csuan hajójának. Az első profi kínai óceáni versenyző tavaly novemberben indult útnak, hogy egyedül és megállás nélkül körbevitorlázza a Földet.

A 48 éves sportolót támogató csapat közlése szerint a Csingtao nevű hajó generátora múlt héten végleg felmondta a szolgálatot. Az első kínai Föld-kerülő nyolc hete van úton, és arról számolt be, hogy elektronikus eszközeinek többségét kikapcsolta, és csak a legszükségesebbeket, így például a navigációs rendszert és a "robotkormányost" használja.

Kuo - mint mondta - attól tart, hogy a generátort nem lesz képes megjavítani a fedélzeten rendelkezésére álló egyszerű szerszámokkal. Korábbi hírek szerint január hetedike óta a hajó vitorlájával is probléma van.

A sportoló most a Csendes-óceán déli részén hajózik, és abban reménykedik, hogy a Horn-fok megkerülésekor, Chile vizein alacsonyabb hőmérséklet és gyengébb szél mellett több időt tud szánni a technikai javításokra.

Class 40-es hajója 12,5 méter hosszú, 4,1 méter széles. A hattonnás test négy métert merül, árboca 17,5 méter magas.

Kuo a Horn-foknál lesz félúton, de bízik benne, hogy onnan már "könnyebb lesz". Tervei szerint körülbelül 130 nap alatt teszi meg a 21 600 tengeri mérföldes útját, amelynek végén visszaérkezik a kelet-kínai kikötővárosba, Csingtaóba.

Kuo Csuan az első kínai, aki részt vett hajójával a Clipper Round the World 2006-os versenyen, abszolválta a Volvo Ocean Race-t 2008-2009-ben, továbbá sikeresen áthajózott az Atlanti-óceánon egyedül egy minijachttal 2011-ben. Szintén Kuo volt az első olimpiai fáklyavivő, aki vitorlással vitte az égő fáklyát a 2008-as nyári játékok alkalmával.

Hirdetés