Több száz kiskorút rontott meg a BBC volt műsorvezetője
A brit kriminalisztika történetének legsúlyosabb szexuális bűncselekmény-sorozatáért felelős a BBC televízió egyik néhai műsorvezetője, aki több mint fél évszázadon át kiskorúak százai ellen követett el szexuális visszaéléseket, gyakran nemi erőszakot - ez derül ki a Nagy-Britanniában hatalmas port kavaró, tavaly kirobbant botrány pénteken ismertetett vizsgálati jelentéséből.
Az ügy tavaly ősszel pattant ki, miután az egyik rivális kereskedelmi tévéadó, az ITV értesüléseket szellőztetett meg a BBC valaha legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője, a 2011 októberében 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile évtizedeken keresztül űzött súlyos szexuális visszaéléseiről.
A futótűzszerűen terjedő botrányt súlyosbította, hogy kiderült: a legnézettebb esti BBC-hírmagazin, a Newsnight már a tavalyi év elején vizsgálatot indított és feltáró riportfilmet is készített Savile múltjáról, ám a program szerkesztői döntés alapján nem kerülhetett adásba.
A Scotland Yard és a gyermekekkel szembeni visszaélések ellen kampányoló országos hálózat, az NSPCC pénteken nyilvánosságra hozott, 39 oldalas közös vizsgálati jelentése feltárja, hogy az első, Savile-hoz köthető szexuális bűncselekményről 1955-ben tettek bejelentést, az utolsó feljelentés pedig 2009-ben kelt, vagyis a néhai műsorvezető dokumentálható bűncselekményeinek sorozata 54 évet ível át.
A jelentés szerint "számos oka" volt annak, hogy e bejelentéseket annak idején nem vizsgálták ki részletesen. Az okok közé tartozik, hogy azokban az évtizedekben az áldozatok és a tanúk többsége sem kívánta a teljes körű vizsgálatot, emellett annak idején a rendőrségnek sem voltak még meg az ilyen jellegű bűncselekmények felderítéséhez szükséges nyomozati módszerei és megfelelő képesítésű szakemberei.
A tavaly októberben elkezdődött átfogó vizsgálat során eddig 214 bűncselekményt sikerült hivatalosan rögzíteni, ezek közül legalább 34 esetben kiskorúakkal létesített szexuális kapcsolatról volt szó, ami az angol-walesi büntetőjog rendelkezése szerint automatikusan a nemi erőszak minősített formájának számít és életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
A vizsgálatot végző, 30 detektívből álló nyomozócsoportnál eddig hatszázan jelentkeztek sértettként vagy információszolgáltatás végett. A pénteken ismertetett jelentés összegzése alapján a Savile-ra bizonyítható bejelentett szexuális bűncselekmények 73 százalékát 18 évnél fiatalabbak ellen követte el az egykori BBC-sztár. Az áldozatok zöme 13-16 éves, a legfiatalabb sértett 8 éves volt a bűncselekmények idején.
A jelentés szerint ugyanakkor nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Savile pedofil hálózat tagja volt, bár ennek felderítése még folyik. A rendőrségi nyomozás során a brit média és a könnyűzene több egykor ünnepelt sztárját is őrizetbe vették, köztük Gary Glittert, a hetvenes évek glam-rock korszakának 68 éves veteránját, aki tanúvallomások szerint egy iskoláskorú lánnyal létesített szexuális kapcsolatot Savile BBC-beli öltözőjében.